Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 



Keretes anyag 1: A vádirat

A 25 fős társaság a szórakozóhelyre érkezésétől kezdve agresszív magatartást tanúsított. Elhangzott, hogy „mennyi embernek elb...uk a buliját!", majd Raffael János tenyérrel megütött egy férfit, egy másikat belökött a földszinti sörözőbe, Beéry Csaba vezérletével pedig többen utat törtek a tömegben. A csoport tagjai fogdosták a nőket, hajukat húzgálták, a férfiakat ellökték, verbálisan inzultálták. A vádlottak részéről több nyomdafestéket nem tűrő felkiáltás mellett elhangzott ez is: „Itt ma vér fog folyni!"

A vendégek körében elterjedt a garázda banda magatartásának híre, a diszkót már ekkor rengetegen elhagyták. Az egyik tanú figyelmeztette Gulyás Péter kézilabdázót, hogy „itt vannak a Beéryék, menjetek haza", ám a sportolók nem gondolták, hogy velük is kötözködnek majd a garázdák. Beéry Csaba és barátnője, Tóth Helga a lépcsőfordulóban találkozott Iváncsik Tamással és Marian Cozmával, furcsán méregették a két sportolót.

Három óra előtt pár perccel Raffael Sándorék lementek az alsó szintre, ahol Sztojka fölállt egy székre, onnan vizslatta a tömeget, a többiek pedig méregették a tömegből kimagasló Marian Cozmát. Tánc közben Németh Győző hátulról meglökte a román játékost. Pillanatok alatt ott termett Raffael Sándor, Sztojka, Pál Gábor, majd később Bihari Csaba, és verni, rúgni kezdték a sportolót. Pál Gábor azt üvöltözte, „megdöglesz" és „mindenkit agyonverek", Sztojka pedig fejbe vágta üveggel Ivan Pesic horvát kézilabdázót, a tömegből valaki Raffael Sándort is leütötte üveggel. Ezt követően Raffael tíz centiméteres összecsukható késével ballal, balról jobbra vesén szúrta Marian Cozmát, majd visszatette a pengét nadrágjába.

Németh azt kiáltozta, „üsd le székkel is", majd többször maga is lesújtott Marian Cozmára, miközben Raffael Sándor eltört egy sörösüveget, és azzal akart a sportolóra rontani, aki a többi kézilabdázóval az utcára menekült.- Közben a garázdák üvegekkel dobálták őket, miáltal több tanú is megsérült. A bár előtt a sportolók magyarázatot vártak Raffaeléktől, a vádlottak közül Sztojka érkezett az utcára elsőként feldúlva, és azonnal bokszoló állást vett fől, miközben ezt ordította: „Most mutasd meg, te g ...i!"

A bűnözők sorba rendeződtek, és Marian Cozma válasz helyett újabb ütlegelést kapott, hol az első-, hol a másod- vagy harmadrendű vádlott ugrott hozzá, és ütötte meg. Cozmát Ivan Pesic és Zsarko Sesum próbálta védeni, de Raffael Sándor hirtelen másodszor is szúrt, ismét ballal, balról jobbra, alulról fölfelé, hiába próbálta megakadályozni Ilyés Ferenc kézilabdázó a kiáltással: „Ne, ne!" Raffael utána azt kiáltozta: „Gyertek, köcsögök!"

A Cozmához lehajoló Zsarko Sesumot Németh fejbe rúgta, ahogy a haldokló Marian Cozmát is, közben fenyegetőzött „ki kér még?", majd nagy erővel vesén szúrta Ivan Pesicet. Sztojka fölrohant az emeleti bárba, és segítségül hívta az ott maradtakat, akik több mint 50 ezres számlát kifizetetlenül hagyva az utcára özönlöttek.

Itt olyan kijelentések záporoztak, mint „vedd elő a pisztolyt!", „ezt nem kellett volna, meg fogsz dögleni"; többen pedig „állj meg, a k ...va anyád!" felszólítással üldözni kezdték Gulyás Pétert, Uros Vilovskit, Ivan Lapcevicet. Az utcán Pál és Bihari több sértettet is megütött, majd a vádlottak segítségnyújtás nélkül sietve elhagyták a helyszínt autóikon.

Az időközben kiérkező mentők megkezdték Marian Cozma újraélesztését, hajnali 3.48 órakor kórházba szállították, de életét már nem tudták megmenteni.

A bűnözők a balatonfűzfői korforgalomnál bevárták egymást, Raffael Sándor és Németh Győző együtt menekült tovább. Előbbi a másodrendű vádlottnak adta kését, aki letörölte róla a vért, majd kidobta az autóból; a sajátját elhagyta valahol. Eddig a vádirat, amely olykor szöges ellentétben áll a vádlottak által elmondottakkal.

2. keretes anyag: Garázdák

Pál Gábor, Bihari Csaba, Raffael János, Beéry Csaba, Katona Eugén, Németh Csaba Richárd, Karsai Henrik, Kalányos Róbert Krisztián, Somogyi Tamás, Kolompár Sándor, Kolompár Csaba, Makula István, Pataki Gábor, Bogdán Norbert, Orsós János vádlottakat társtettesként, csoportosan, a köznyugalmat súlyosan megzavarva, nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntettével vádolják. Ugyanezzel a bűntettei, de bűnsegédként vádolták meg Beéry Iván Tamást, Makai Renátót, Alföldi Gábort, Kollár Lászlót, Farkas Istvánt és Pataki Jánost.

Raffael Sándort, Németh Győzőt, Sztojka Ivánt és Raffael Istvánt a garázdaságon túl kitartottsággal, Raffael Sándort magánokirat-hamisítással is vádolják.

 

Kép


 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 

Profilkép



Utolsó kép




Archívum

Naptár
<< Szeptember / 2019 >>